Babakötvény, vagy biztosítás? Számoljuk ki!
A két legnépszerűbb megtakarítási forma a szülők körében a Babakötvény (plusz Start értékpapírszámla) és a biztosítók gyermek célú megtakarításai. A kettő közül választani nem is olyan könnyű, mert egyértelműen a babakötvény mellett szól az állami támogatás, és a garancia, másfelől a biztosítás hosszú távon magasabb nyereséggel kecsegtethet, és akkor ne feledjük el az üzleti biztosítási szerződés jogi különbözőségét se. Az ilyen kérdést úgy a legegyszerűbb eldönteni, hogy nem a szívünkre hallgatunk, hanem az eszünkre, vagyis megvizsgáljuk a konkrét számokat:
Állami támogatás kontra biztosítói bónusz
Sokan azt mondják, hogy azért választanák a Start számlát gyermek megtakarításnak, mert 10%-os állami támogatás igényelhető rá. Ez igaz, de ennek a maximális értéke évente 6 ezer forint. Vagyis ez azt jelenti, hogy havi 5 ezer forint megtakarítása feletti részre már nem kapunk semmit. A maximális állami támogatás tehát (19 év alatt) 114 ezer forint.
Ügyfeleink körében egy átlagos gyermek megtakarítás havi 15 ezer forint körül mozog, így számoljunk ezzel az összeggel a különböző biztosítóknál. Végigszámolva a gyermek megtakarítási programoknál a jóváírt bónuszok összege 180.000 és 486.874 forint között ingadozik, vagyis a biztosító üzleti szerződésben rögzítve akár 4-szer akkora összeget ad nekünk bónusz formájában, mint az állam támogatás formájában. Ehhez persze megfelelően kell választanunk gyermek megtakarítási programot a piacról.
A várható hozam
A Start számlánál garantált kamatot kapunk a pénzünkre amely sok embernek biztonságot jelent. Jelenleg azonban a garantált kamat (minden évben az adott infláció feletti plusz 3%) nem több, mint 3%, amely éppen csak reálértéken tartja a befizetett pénzünket. Való igaz, hogy ez jelentősen jobb, mint amilyen megoldásokat a bankok kínálnak, de ha ez hosszútávon így marad, akkor hosszú távon reáltőkenövekedésre nem igazán számíthatunk. Mivel gyermekünknek a 19. születésnapja körül szüksége lesz a pénzre, vagy egy részére, ezért jó ha számításba vesszük azt, hogy befektetési alapokkal bizonyos években akár 10-20% hozamokat is elérhetünk.. Egy jól összeállított biztosítói gyermek megtakarítási program a menedzselt alapoknak köszönhetően évente 6-8%-os hozamot is prodkálhat nekünk egy 15-20 éves távon. Érdemes tehát a garantált hozam vizsgálatakor azt is számításba vennünk amiről lemondunk a garancia által. A 6-8%-os hozamot azért lehet reális, mert a biztosítók kötvényei így teljesítettek az elmúlt időszakban:
Minden esetben kérjünk egyéni kalkulációt, mielőtt választunk!
Ahogy a fentiekben is kifejtettük, a gyermek megtakarítási programok, reális alternatívái lehetnek a start számlának, ha jól kerülnek kiválasztásra. Egyik konstrukció sem jobb mint a másik, mindössze arról van szó, hogy élethelyzettől és a befektetési típusunktól is függ, hogy melyik lesz számunkra a jobb megoldás.
Ahhoz, hogy képbe kerülj, hogy egy jó gyermek megtakarítási programmal nagyjából mekkora összeget tudsz majd ajándékozni gyermekednek, kattints a cikk alatt található gombra, és használd a gyermek megtakarítás kalkulátort. Amennyiben pedig a gyakorlati tudnivalók is érdekelnek, akkor töltsd ki a kalkulátor alatt található adatlapot és segítünk! Rövid időn belül felkeressük, és a megfelelő összehasonlítások után megtaláljuk azt a megoldást, amely gyermeked számára a legeredményesebb lesz!
Érdekel, hogy melyik a legjobb megtakarítás gyermekemnek!