Egyre több fiatal ismeri fel a külföldi tanulmányok előnyeit
Egy szegedi osztály 146 érettségi jegyéből 143 ötös lett. A matekos osztály fele külföldön folytatja egyetemi tanulmányait. Ehhez nem kell sem zseninek, sem gazdagnak születni.
A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium matekos osztálya 4,98-as átlaggal zárta az érettségit – írta meg a Délmagyar.hu vasárnap. A 28 fős zseniosztályból tizennégyen külföldi elitegyetemeken folytatják tanulmányaikat, amiben semmi meglepő nincs. Az ilyen kiemelkedő tehetségekre érthető módon kereslet van Európa legjobb egyetemein. Régen sem volt ritka, ha egy fiatal szerencsét próbált Nyugaton, ha másért nem is, a látókörét bővíteni.
Persze, a tandíjakat elnézve kevesek kiváltságának tűnik a külföldi továbbtanulás. A szegedi matekos diákok főleg az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeit választották, Cambridge, Oxford, Manchester és még számos másik város szerepel a céljaik között. Ebben az országban törvény szabályozza a tandíj éves maximumát. A legnevesebb egyetemeik általában el is kérnek annyit, amennyit a törvény lehetővé tesz, ami jelenleg évente 9250 font (3,2 millió forint évente, vagyis 1,6 millió forint szemeszterenként).
Csak egyikük döntött nem brit egyetem mellett, ő a németországi Mannheimet választotta. Az itteni egyetem éves díja 3000 euró (930 ezer forint, vagyis 465 ezer forint szemeszterenként).
Itthon sem sokkal olcsóbb
Ezek az árak elsőre elrettentőnek tűnhetnek, mégis egyre többen tanulnak külföldön. Mióta a magyar felsőoktatásban megnőtt a fizetős szakok aránya, azóta sokakban felmerül, hogy ezzel az erővel akár külföldön is folytathatnák tanulmányaikat. A legutóbbi hírek szerint már 10 000 magyar diák tanul külföldön. A Milestone és az Engame nevű cégek konkrétan azzal foglalkoznak, hogy középiskolásokat készítenek fel nyugati egyetemek felvételijére. A diákokat az ösztöndíjak is segítik.
Ilyen támogatói program például az EU-s finanszírozású Campus Mundi vagy a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj. Tegyük hozzá, hogy sok ösztöndíj azoknak szól, akik már legalább egy alapképzést elvégeztek, de nem ritka az sem, hogy a PhD-s vagy DLA fokozatú kutatókat célozzák meg, vagyis kizárják a frissen érettségizőket. Az is hátrány lehet, hogy az Erasmushoz hasonlóan általában csak egy-egy félévet finanszíroznak, vagy akár csak néhány hónapot.
Egyéni pénztartalékra is szükség van
Mint látható, az ösztöndíj önmagában kevés a legtöbb esetben. Ezért fontos, hogy ha külföldi egyetemben gondolkodtok a továbbtanulás során, akkor a tartalékképzést nem árt minél előbb megkezdeni. Már csak amiatt is, mert ha van is ösztöndíj, nem mindig fedezi a szállás és az utazás költségeit, a költőpénzről nem is beszélve.
Ha külföldi tanulmányokat szeretnél finanszírozni, kevés hatékonyabb megoldás van jelenleg egy megtakarításos életbiztosításnál. Írtunk korábban arról, hogy még egy 10 éves gyermek sincs elkésve, az egyetemig simán összejöhet egy jelentősebb megtakarítás a számára. Persze, az csak előny, ha előbb kezdesz el félretenni. Furcsának tűnhet már gyermeked kiskorától kezdve egyetemre gyűjteni, de hidd el, felesleges megtakarítás nem létezik. Egy fiatal felnőtt költségeit elnézve biztos, hogy jól fog jönni az a pénz valamikor. Mi úgy kalkuláltunk, hogy 9 millió forintot mindenképp érdemes összegyűjteni.
A külföldi egyetemhez ráadásul nem feltétlen kell éjjel-nappal tanuló zseninek lenni. Az élvonalban lévő intézményeknél ez talán így van, de egy közepesen erős egyetem is kiválóan mutat az önéletrajzban, remek hívószó a munkáltatók számára, és ugyanúgy korrekt képzést biztosít. Másrészt olcsóbb is.
Így tudsz érdemben tenni a gyermeked jövőjéért
Ha külföldi tanulási lehetőséget szeretnél biztosítani a gyermekednek, de úgy érzed, anyagilag megterhelő lenne ezt finanszírozni, akkor sincs gond. Írj nekem, és feltérképezzük a lehetőségeidet! Kialakítunk közösen egy olyan megtakarítási tervet, amivel hatékonyan célt érhetsz. Hiszen a gyermekeink csakis a legjobbat érdemlik.
Ehhez kattints a lenti zöld gombra, és töltsd ki a fenti űrlapot! Nem kerül semmibe.
A legjobb lehetőséget keresem gyermekem számára!